Hírek
2025. máj. 25.
Domjánné dr. Szabó Marianna
„Történelem, tudomány, jó társaság" – a 11. B osztály egri osztálykirándulása
Az idei tanévben osztályunk, a 11. B, egy izgalmas és élményekkel teli kétnapos kiránduláson vett részt Egerben.

A programok során nemcsak szórakoztunk, hanem sokat tanultunk is a város történelméről és kulturális értékeiről.
Az első napot a Főegyházmegyei Könyvtár meglátogatásával kezdtük, ahol idegenvezetés keretében bepillantást nyerhettünk a könyvtár értékes gyűjteményébe és történetébe.
Ezután az Egri várban tettünk egy tartalmas sétát, miközben körbejártuk a kiállításokat, és testközelből tapasztalhattuk meg az 1552-es ostrom eseményeit, amelyekről már sokat tanultunk a történelemórákon.
A második napon a természettudományoké és az egyháztörténelemé volt a főszerep. Ellátogattunk az egri Csillagvizsgálóba, ahol Camera Obscurán keresztül a város élő képét vetítették ki elénk, majd pedig a Tudományos Játszóházban érdekes kísérleteket figyelhettünk meg.
Ezt követően megtekintettük a Püspöki Palotát, majd felfedeztük a lenyűgöző Püspöki pincerendszert is, amely különleges hangulatával mindenkit lenyűgözött.
A szállásunk kényelmes és barátságos volt, a közös este pedig nagyon jó hangulatban telt. Sokat nevettünk, beszélgettünk és még jobban összekovácsolódott az osztály.
Összességében egy emlékezetes kiránduláson vettünk részt, ahol a tartalmas programok mellett a jó társaság is hozzájárult ahhoz, hogy nagyszerű élményekkel térhessünk haza.
GALÉRIA
Történelem, tudomány, jó társaság



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

ICDL PROFILE - rugalmas igazolás a teljesített modulvizsgákról
2025 októberétől lehetőség nyílik arra, hogy egy úgynevezett ICDL PROFILE dokumentumot adjunk ki az aktuálisan teljesített modulvizsgák hitelesített igazolására.
2026. jan. 10.
Takács Andrásné informatika oktató

Rászoruló barossos diákok támogatása
A rászoruló, szakmát tanuló diákokat már hosszú ideje támogatja a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány
2026. jan. 9.
Mészáros Eszter

Összefogás a rendkívüli hóhelyzetben
A barossos tanulók egész héten kivették részüket a hóeltakarítási munkálatokból.
2026. jan. 8.
Mészáros Eszter