Munkácsy Mihály egyik legismertebb és egyben legmonumentálisabb alkotásának, a Honfoglalás megfestésének fordulatokban gazdag történetével ismerkedtünk meg.

Az 1880 –as évektől Párizsban élő Munkácsy 1890-ben kapta a felkérést a Honfoglalás c. kép megfestésére. Eredetileg az épülő Országház képviselőházi üléstermének fő falát díszítette volna. Többszöri átdolgozás után 1893-ban készült el az alkotás, 1894-ben hozták Budapestre. A festmény a Nemzeti Múzeumba, majd 1906-ban a Szépművészeti Múzeumba került. 1926-tól az Országházban a Munkácsyról elnevezett teremben látható a 13,5 m szélességű és több mint 4 m magas hatalmas kép. 

A festő által csak Árpádként emlegetett, közel száz alakot felvonultató kompozíció a honfoglalást békés eseményként állítja elénk: a diadalmas Árpád fejedelem a hét vezér kíséretében, a honfoglaló magyarok ünneplése közepette fogadja az itt élő népek hódolatát. Munkácsy igyekezett a 19. század végének történeti-régészeti ismereteit is kamatoztatni a viseletek és fegyverek korhű és pontos ábrázolásával. A hitelességre való törekvés mellett azonban olyan játékos megoldásokkal is élt, mint egyes kortárs figurák portrészerű megfestése: a honfoglalók között Jókai Mór, a szabadságharcos hős tábornok, Türr István, sőt maga Munkácsy is felismerhető.

A kiállításon bemutatott két, feles méretű, több mint 6 méter széles és 2 m magas saját kezű festményváltozatot (az egyik szénrajz, a másik színvázlat) a végső kép előkészítése során festette a művész. E festmények, valamint a korabeli dokumentumok, fotográfiák és tárgyak tették élményszerűvé a kiállítást.

A beszámoló készítője: Sebestyénné Nagy Csilla szaktanár