Hírek
2020. júl. 6.
Kapitány Szonja, 9. A osztályos tanuló
- Külső iskolai programok
- Eredmények
Határtalanul-vetélkedő
Az egész Határtalanul vetélkedő egy teszt kitöltésével kezdődött, melyet a 9. A osztály jól töltött ki. Így bekerültünk az elődöntőbe, ahol a Középsuli szereplői (Garai Bendegúz, Sefcsik Dominik, Kis Olivér) játékosan, activity-szerűen tettek fel kérdéseket.

Aki jól válaszolt, még hűtőmágnest is kapott. Ebben a fordulóban összesen háromezer pontot lehetett szerezni. Nekünk 2790-et sikerült gyűjtenünk. Mivel jól szerepeltünk, továbbjutottunk a nagydöntőbe. Mellettünk még tizenkilenc osztály versengett a fődíjért, az egymillió forintért.
Horváth Teodóra alkotása:

A nagydöntőt Budapesten tartották (volna) egy egész napos programként, melyre egy húsz perces műsort kellett készíteni. Sajnos a koronavírus miatt online döntőt rendeztek, így a műsort nem tudtuk bemutatni. Különböző videókkal lehetett felkészülni, amik a Határtalanul YouTube csatornáján voltak megtekinthetőek.
A versenyre készülve az osztályról kellett bemutatót készíteni, nálunk ez egy „levél” lett képekkel. A szöveget a műsorvezető olvasta fel a képek vetítése közben.
Pusztai Alba munkája:

A döntő magyar idő szerint délután 14.00 órakor kezdődött YouTube csatornán élő videó formájában közvetítve. A nagydöntő négy fordulóból állt, ebből három kérdőívek kitöltéséből állt. A feladatlapokat úgy pontozták, hogy az osztályokból minimum öt embernek kellett a kitöltésben részt vennie és a kapott eredményekből átlagot számolt egy gép (maximum 30 pont volt szerezhető egy fordulóban). Azért gép számolt, hogy elkerüljék az emberi hibákat, bár így is voltak problémák, mert valaki szabotálni próbálta a másik csapat pontjait, de ezt szerencsére észrevették és javították.
A negyedik forduló az előzetesen elküldött rajzok értékelése volt. Itt a hatvan pontos maximumból az osztály ötvenhárom pontot zsebelt be. Osztályunkból is kiemeltek egy alkotást: Pusztai Albáét. A döntőt sajnos nem nyerte meg az osztály, de nagyon jól éreztük magunkat.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Március 15.
🇭🇺 Március 15-e tiszteletére készített ünnepi műsorunk a forradalom napjának történéseit idézte meg mély érzelmeket kiváltva.
2026. márc. 14.
Mészáros Eszter igh.

Diáktudósítás a Szépkiejtési versenyről
Idén is megrendezésre került a Kazinczy-verseny, ahová két tanulónkat küldtük: Szabó Dorina 11. A és Sághy Szabolcs 11. C osztályos tanulót.
2026. márc. 12.
Sághy Szabolcs diáktudósító (11. C)

Rendhagyó irodalmi élmény
A 11. B osztállyal egy igazán különleges irodalmi élményben volt részünk. 🎭📚
2026. márc. 12.
Horváth Bernadett tanár