Hírek
2024. nov. 11.
Süli Viktória (11. C)
- 2024-2025-ös tanév
- Eredmények
- Külső iskolai programok
Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny
Élménybeszámoló 2024. október 18. és 20. között rendezték meg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos és Kárpát-medencei döntőjét Sátoraljaújhelyen, a magyar nyelv városában.

Nagyon örültem, hogy ennek a döntőnek én is résztvevője lehettem. A többnapos útra felkészítőm, Kajtár Erzsébet tanárnő kísért el.
A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött péntek reggel a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium tornatermében, ahol a versenyzők sorszámot húztak.
A nyitóünnepséget az írásbeli feladatlap követte, amelyet három óra alatt kellett megoldani. Délután pedig ellátogattunk a Zemplén Kalandparkba, ahol libegővel felmentünk a Magas-hegy tetejére, majd átsétálhattunk a Nemzeti Összetartozás Hídján. Nagyon szép kilátás nyílt a hídról – szerencsére napsütéses idő volt -, még Szlovákiába is átláttunk, a távolban Borsi, II. Rákóczi Ferenc szülőhelye is feltűnt. Izgalmas volt a hídon tartózkodni, ugyanis a közel 700 méter hosszúságú építmény kilengése igencsak érezhető volt.
Még ezen a napon este a Latabár Színházban ünnepi előadáson vettünk részt, ahol a polgármester köszöntőbeszédét hallgattuk meg, majd a helyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola diákjainak színvonalas produkciójában gyönyörködhettünk.
A következő nap is zsúfolt programot hozott. A verseny szervezői és résztvevői reggel a városháza udvarán megkoszorúzták Kazinczy Ferenc mellszobrát. Ezután következett a szóbeli forduló. Ez volt talán a legnehezebb, hiszen húszperces felkészülés után kellett a zsűri és a nézők előtt előadni a választott témát. Én a tegeződés-magázódás kérdéskörét fejtettem ki.
Még ezen a napon a tanárnővel ellátogattunk Széphalomba, ahol régen Kazinczy kúriája állt. Itt az emlékparkban található a családi sírkert és mauzóleum is. Ezek mellett egy fontos intézmény is működik: a Magyar Nyelv Múzeuma. Megtekintettük a Kazinczyról szóló kiállítást, ahol rengeteg érdekességet lehetett látni nyelvújítónk életéről és munkásságáról. Egy másik bemutatón nyomon követhettük Petőfi életének, utazásainak helyszíneit is.
Délután még szakmai program is volt: a zsűri tagjai értékelték az írásbeli és szóbeli fordulók teljesítményeit.
Az utolsó napra maradt az eredményhirdetés. Nagyon boldog voltam, hogy az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjában részesültem.
GALÉRIA
Édes anyanyelvünk verseny



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

🏆 I. helyezés német nyelvből a Nyelvek Európai Napján! 🇩🇪
Idén 18. alkalommal rendezték meg a Nyelvek Európai Napjához kapcsolódó nyelvi versenyt, amelynek célja az idegen nyelvek tanulásának népszerűsítése, Európa nyelvi és kulturális sokszínűségének bemutatása, valamint a diákok nyelvtudásának játékos, változatos feladatokon keresztüli megmérettetése volt.
2026. okt. 11.
Németh Zoltánné

🇭🇺 Emlékezés a hősökre
Október 6-án iskolánk 9. évfolyamos tanulói és Bertháné Hári Gabriella igazgatónő képviselték intézményünket a városi megemlékezésen, ahol közösen hajtottak fejet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúi előtt.
2026. okt. 8.
Mészáros Eszter igh.

20 éves osztálytalálkozó
A 2006-ban végzett 12. A osztály szeptember 12-én tartotta a 20 éves érettségi találkozóját.
2026. okt. 2.
Szabóné Mészáros Márta